Escherichia coli – kóli baktérium

 

Az Escherichia coli (ejtsd: eseríhia kóli) baktérium a legrégebben felfedezett egysejtűek egyike. Az ebbe a fajba tartozó baktériumok a bélcső ártalmatlan lakói is lehetnek, sokszor azonban súlyos, olykor végzetes megbetegedéseket képesek okozni madár- és emlősfajokban.

 

A különböző E. coli törzsek a galamb bélrendszerének állandó, legtöbbször ártalmatlan lakói, melyek általában egyensúlyban élnek a gazdaszervezettel. Ha az egyensúly valamiért felborul és az addig tüneteket nem okozó coli baktérium túlzottan elszaporodik, akkor már – akár igen súlyos – megbetegedést is okozhat. Ebből következik, hogy nem feltétlenül szükséges galambról-galambra történő fertőződés ahhoz, hogy a betegség egy adott időszakban kialakulhasson. Ehhez elég egy gyengítő tényező is a bélrendszeren belül, például coccidiumok nagyszámú jelenléte, vagy az adenovírus támadása. A betegség kialakulását megkönnyíti illetve súlyosbítja a zsúfoltság, a bélsárral szennyezett dúc és fészkek, a huzat, a pára, a vitaminszegény (elsősorban A-vitamin) takarmányozás.

 

A coli baktérium által okozott tünetek sok tekintetben hasonlítanak azokra, amelyeket paratífusz esetén látunk.

Jellemző a colira, hogy minél fiatalabb galambot támad meg, annál súlyosabb a betegség lefolyása. Legveszélyesebb a tojásban vagy a pár napos korban történő fertőződés. A fertőzött tojás befullad, vagy ha a fióka ki is kel, életképtelen lesz és hamarosan elhullik. A fiatal, még gyenge immunrendszerű galambban a coli baktériumok általában betörnek a véráramba és vérmérgezést okoznak. Ez jelentős számú elhullással jár.

Idősebb korban a vérmérgezés legtöbbször elmarad, helyi tüdő- és/vagy légzsákgyulladás alakul ki, amely idült formát is ölthet.

A coli, hasonlóan a salmonellához, megtámadhatja az ízületeket is, ilyenkor éppen olyan tüneteket mutat a galamb (megduzzadt szárny- és/vagy lábízületek, egy vagy mindkét oldali szárnylógatás), mint az a paratyphus esetén látható. A coli károsíthatja a petefészket, illetve a heréket is, ezzel átmeneti vagy tartós terméketlenséget okozva.

A coli bélgyulladásos alakjára jellemző a nagymennyiségű, híg, de jellemzően nyákos, fehéres béltartalom ürülése, melynek jellegzetes szaga van. A beteg étvágytalan, kedvetlen, sokat iszik. Sokszor fordul elő hányás, mindezek miatt a galamb hamar “lekönnyül”.

A coli baktérium talán akkor a legveszélyesebb, amikor az I-es típusú adenovírussal fertőzött fiatal galambot támadja meg másodlagosan. Az adenovírus is a bélfal sejtjeit károsítja, és ehhez csatlakozik a coli baktérium is. Nem csoda, hogy a kettős támadás borzalmas károkat képes okozni: nem ritka, hogy a dúcon belül a megbetegedett fiatal galambok nagyobb része, olykor mindegyike áldozatul esik a két kórokozónak. A betegség kezelése nem egyszerű, mivel az egyik kórokzó vírus, a másik baktérium, így egyszerre többféle gyógyszerezést igényel.

 

A coli baktérium, hasonlóan a salmonellához, az enyhén lúgos környezetet kedveli. Ezért törekednünk kell arra, hogy a galambok közvetlen környezete, elsősorban a dúc talaja, a berendezési tárgyak felülete és az ivóvíz ne legyen lúgos kémhatású. Sajnos, sok hagyományos fertőtlenítőszer – elsősorban a mész – éppen ilyen közeget hagy maga után, amelyet ugyan másfajta kórokozók kevésbé szeretnek, de a colik és salmonellák pont ezt kedvelik. Ezért, ha lúgos hatású szert (pl. hypo) használunk fertőtlenítésre, utána mindig változtassuk enyhén savassá a dúc padlóját, illetve az edényeket. A legegyszerűbb módja ennek egy ecetes felmosás vagy permetezés, illetve az ivóvíz almaecettel vagy gyári savas keverékekkel (pl. ecetsav-tejsav-citromsav kombináció) való kezelése.

Csakúgy, mint a salmonellák esetében, a probiotikumok rendszeres adása is nagyban hozzájárul a coli kártételeinek megelőzéséhez.

 

A Galambdoktor Klubban megtaláljuk az egyes betegségek jellemző tüneteit és javasolt kezelésüket, illetve megelőzésüket. Kattintsunk az alábbi linkre:

Galambdoktor Klub – Betegségleírások

 

Ossza meg a bejegyzést ismerőseivel!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn

Korábbi bejegyzések

Hírlevél

Mindig az elsők között! Aki feliratkozik a hírlevélre, annak értesítést küldünk minden új bejegyzésről, hírről, alkalmazásról, ami a honlapra felkerül.

Korábbi bejegyzések

Elevenszülő galamb?!

 Elevenszülő galamb?!… avagy bepillantás az evolúció titkaiba…    Figyelem! Ebben a cikkben egy galamb boncolásának képei láthatók! Csak akkor nézze tovább, ha ez nem okoz

Bővebben »
Close Menu