Vitaminok

A vitaminok az állatok és az ember számára nélkülözhetetlen vegyületek, melyekre az anyagcsere-folyamatok során van szükség. A vitaminokat a galambok vagy készen kapják a takarmánnyal, vagy úgynevezett elővitaminok formájában veszik fel, mely a szervezetükben alakul át hatékony vitaminná.

 

A szervezet vitaminszükséglete változó. Bizonyos mennyiségekre a szervezetnek egész életében szüksége van, de az átlagosnál több kell fiatal korban, a növekedés alatt, vedléskor, párosításkor, fiókaneveléskor, illetve betegségek alatt és után. Jellemzően megnő az egyes vitaminok iránti igény erős fizikai megterhelés (verseny) és különösen stressz alatt.

A vitaminokat a galambtartásban rendszeresen adagoljuk a vitaminhiány kialakulásának megelőzésére. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy a szükséglet a fent említett okokból megnőhet, akár nagymértékben is, ekkor megfelelően emelni kell az adagot.

A vitaminok elégtelen bevitele vagy hiánya különböző súlyos megbetegedések kialakulásához vezethet, melyeket – természetesen – az adott vitamin adagolásával előzhetünk meg vagy gyógykezelhetünk

 

A-vitamin

A bőr hámszövetének épségéhez, a csontok növekedéséhez elengedhetetlen, és nagyon fontos szerepe van a látásban is. Elővitaminja, a karotin kulcsfontosságú a szaporodási folyamatokban, hiánya a párosodási kedv csökkenését, a tojások terméketlenségét okozza.

A kevés zöldtakarmányt fogyasztó galambokban könnyen kialakulhat a karotin és az A-vitamin hiánya, ezért pótlásukról rendszeresen gondoskodni kell. Különösen fontos az A-vitamin bevitel a hámot megtámadó betegségek, például himlő esetén. Ilyenkor nagy (de nem túl nagy) adagokban adjunk A-vitamint is tartalmazó vitaminkeveréket.

Szaporodási zavaroknál, különösen, ha azok a májműködés zavarával is összefüggnek (pl. antibiotikum-túladagolás miatt), mindenképpen célszerű az A-vitamin mellett karotint is adagolni. Talán jóval több esetben lehetne visszavezetni a tojások terméketlenségét a karotin relatív hiányára, semmint azt gondolnánk.

 

B-vitaminok

A vitamincsoport tagjai nagyon sokféle anyagcsere-folyamatban vesznek részt, ezért hiányuk is sokféle tünetben jelentkezhet. Elégtelen bevitelük esetén általános kedvetlenség, fogyás, idegrendszeri tünetegyüttes, betegségre való hajlam jelentkezik.

Nagy mennyiségben tartalmazzák a gabonafélék teljes (nem hántolt) magjai, ezért a galambok napi szükséglete általában biztosított. Ha azonban valami okból csökken vagy megszűnik a takarmányfogyasztás, illetve valamely betegség miatt megemelkedik a szervezet B-vitamin igénye, napi itatásuk, súlyos esetben injekciós alkalmazásuk elengedhetetlen.

A coccidiosis ellenes gyógyszerek némelyike ampróliumot tartalmaz, mely a B1 vitamin kiszorításával hat. Az amprólium azonban nemcsak a kokcídiumok, hanem a galamb szervezetében is gátolja a B1 vitamin működését, ezáltal kedvetlenséget, bágyadtságot okoz. Ampróliumot tartalmazó gyógyszert ezért versenyek, kiállítások előtt ne alkalmazzunk!

 

C-vitamin

A legfontosabb stressz ellenes vitamin. Elsősorban nagy melegben, hosszú szállításkor vagy betegségek alatt javasolt.

A C-vitamin segíti a szervezetet a toxikus, mérgező anyagok semlegesítésében és eltávolításában. Mivel a legtöbb antibiotikum is toxikus a szervezetre nézve, hasznos dolog – különösen hosszabb antibiotikum-kúra esetén – a terápia C-vitaminnal való kiegészítése. (Kivétel: nem szabad gentamicinnel együtt adni.)

A vázizomzat hosszantartó megterhelése esetén a relatív oxigénhiány miatt egy idő után törvényszerűen tejsav keletkezik az izomsejtekben, mely ugyancsak toxikus, sejtkárosító hatású. A C-vitamin segíti a keletkező tejsav eltávolítását az izomsejtekből, mielőtt még az súlyosabb fokú károsodást okozna. Adagolása ezért versenyek előtt és rögtön a megérkezés után igen jó hatású.

 

D-vitamin

Legfontosabb szerepe a kalcium (mész), és a hozzá kapcsolódó foszforanyagcsere szabályozásában van.

Hiánya elsősorban növendék állatokban csontosodási zavarokat (angolkór) okozhat. Tojók D-vitamin igénye a szaporodási időszak alatt fokozódik, ilyenkor szükség lehet rendszeres adagolására. Mivel a kalcium a bélből D-vitamin hiányában elégtelenül szívódik fel, a kalciumhiány okozta csontlágyulást, illetve tojáshéj-elégtelenséget (papírhéjú tojások) önmagában takarmánymész adagolásával nem tudjuk hathatósan kivédeni.

A D-vitamin túladagolása is veszélyes, csonttörékenységet, illetve a szövetek általános meszesedését okozhatja, így például mozgásszervi zavarok előidézője lehet

 

E-vitamin

Hiányában vagy elégtelen jelenlétében (különösen, ha egyidejűleg szelénhiány is fennáll!) szívizom és vázizom-elfajulás alakul ki, ami különösen versenygalamboknál okozhat károkat. Nagyon fontos szerepe van a szaporodásban is, a tenyészállatok – a hím és nő ivarúak egyaránt – az egészséges ivarsejtek termeléséhez nem nélkülözhetik. Hiányában emelkedik a terméketlen tojások száma, de még a párosodási kedv is erősen csökkenhet.

 

K-vitamin

Az egészséges májműködéshez, illetve a véralvadáshoz szükséges. A normális bélflóra folyamatosan termeli, ezért hiánya ritkán szokott jelentkezni. Ha azonban a bélflóra tartósan gátolt, sérült vagy tönkrement (pl. antibiotikum-kúra), akkor a K-vitamin hiánya kialakulhat, ami májműködési és véralvadási zavarokhoz vezethet.

 

 

 

Ossza meg a bejegyzést ismerőseivel!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn

Korábbi bejegyzések

Hírlevél

Mindig az elsők között! Aki feliratkozik a hírlevélre, annak értesítést küldünk minden új bejegyzésről, hírről, alkalmazásról, ami a honlapra felkerül.

Korábbi bejegyzések

Elevenszülő galamb?!

 Elevenszülő galamb?!… avagy bepillantás az evolúció titkaiba…    Figyelem! Ebben a cikkben egy galamb boncolásának képei láthatók! Csak akkor nézze tovább, ha ez nem okoz

Bővebben »
Close Menu