A galambok bélrendszerében orsó-, hajszál- és galandférgek egyaránt megtelepedhetnek. Kártételüket elsősorban a tápanyagok elszívásával, illetve mérgező anyagok termelésével okozzák. Súlyos esetben elhullást is okozhatnak.
Az orsóférgek szabad szemmel is jól látható, néhány centiméter hosszú, 1-2 milliméter vastagságú, színtelen férgek. Ezek a férgek a galamb bélrendszerében szabadon élnek, sokszor olyan számban, hogy teljesen kitöltik a bélrendszer egyes szakaszait. A tápanyagok elszívásával és méreganyagok termelésével okoznak jelentős, sokszor végzetes károkat. Ha a külvilágra került bélsárban is megjelennek, az már igen súlyos fertőzöttségre utal. Jelenlétükre a legtöbbször boncoláskor derül fény, amikor is a fertőzött galamb bélrendszerében néha tömegesen hemzsegnek ezek a férgek.
A hajszálférgek fejüket a bélfalba fúrva és abban megkapaszkodva élősködnek. Kártételük ugyancsak jelentős lehet: károsítják a bélfalat, tápanyagot szívnak el, illetve méreganyagokat választanak ki. Életmódjuk miatt nemigen ürülnek a bélsárral, de vékonyságuk miatt (átmérőjük nem éri el az egytized millimétert sem) még boncoláskor is alig észrevehetőek. Így jelenlétük, gyakoriságuk ellenére, a legtöbbször rejtve marad, talán ezzel az észrevétlenséggel is magyarázható széles körű elterjedtségük.
A galandférgeknek méret és alak tekintetében számos változatuk van. Jellemző rájuk, hogy szaporodási ciklusukhoz valamilyen köztigazdát (csiga, rovarok) használnak közbülső állomásként. Szelvényes felépítésűek, mely szelvények tartalmazzák a petéket. Ezek a szelvények normális körülmények között rendszeres időközönként egyesével szakadnak le a féreg testének végéről és ürülnek a külvilágra a petékkel együtt, folyamatosan fertőzve a környezetet. Maga a féreg a bélcsatornában marad, újabb és újabb szelvényeket fejlesztve. A következő képen viszont egy egész galandféreg látszik, mivel a féreghajtó gyógyszer kihajtotta a galamb beléből.
A bélférgek kártételüket elsősorban a tápanyagok elszívásával, illetve mérgező anyagok termelésével okozzák. Ez néhány féreg jelenlétekor nem jelentős, de súlyosabb fertőzöttség esetén már olyan mértékű lehet, amely klinikai tünetekben is megmutatkozik. A beteg galamb kedvetlen, étvágytalan, borzalt tollú, hasmenéses, fokozatosan soványodik. A soványság senyvességig fokozódhat, jellemzően a beteg mellcsontjáról szinte eltűnik az izom. Hajszálféreg-fertőzöttség esetén a bélsár véres is lehet, mivel ezek a férgek fejüket a bélfalba fúrva károsítják a bél szöveteit. Emiatt, illetve a tápanyagok elszívása miatt hosszabb idejű férgesség alatt vérszegénység is kialakulhat.
A bélben élősködő ivarérett férgek folyamatosan és nagy számban termelik a petéket, amelyek a bélsárral a külvilágra jutva folyamatosan fertőzik a környezetet. A külvilágra került petéknek azonban néhány hétre van szükségük ahhoz, hogy bennük – kedvezően nedves és hűvös környezetben – kialakuljon a fertőzőképes lárva. Ha egy ilyen, már érett pete bekerül egy galamb bélrendszerébe, akkor ott a petéből kiszabadul a lárva és megtelepszik a bélben. Egy bizonyos idő elteltével felnőtt féreggé fejlődik, miközben természetesen tápanyagot szív el a gazdaszervezettől. Mikor ivaréretté válik, maga is petéket kezd termelni és üríteni.
Ha a pete kedvezőtlen, száraz környezetbe kerül, nem tudja megkezdeni lárvává alakuló fejlődését, viszont vastag burkának köszönhetően akár évekig fertőzőképes maradhat a külvilágban, a kedvező feltételekre várva.
Fentiekből következik, hogy bélféreggel fertőzött állományt egyszerű féreghajtással nem tudunk mentesíteni, mert a férgektől átmenetileg megszabadított galambok hamarosan felveszik a környezetükben már nagy számban jelenlévő petéket, és újra kifejlődnek bennük a bélférgek. A peték egyidejű elpusztítása a környezetben tehát legalább olyan fontos, mint a féreghajtás.
*
A bélrendszeren kívül is élnek férgek a galamb szervezetén belül. Így pl. féregfajok megtelepedhetnek a légcsőben, enyhébb-súlyosabb kártételeket, légzőszervi tüneteket okozva.
